Képzeld el! – MESESZÉP!
Interaktív zenés-verses irodalmi teadélutánok gyerekeknek
Hétvári Andrea költő és Dezső Piroska hegedűművész közös műsora
az Újpesti Kulturális Központ szervezésében az Ady Endre Művelődési Házban
„Egyik zsebünkben hoztunk Nektek verseket és meséket, a másikban pedig muzsikát!”
A Képzeld el! – Meseszép! előadások a versek, a mesék és a muzsika nyelvén mesélnek előadásonként, témakörönként a világ és az élet más-más szeletéről, pozitív érték- és életszemlélettel, a humanitás, a környezetvédelem és egymás elfogadásának gondolatát helyezve középpontba. Nagy hangsúlyt fektetünk a műsorsorozatban a fantázia „bekapcsolására”, melynek során különös dolgokat kell elképzelni a gyerekeknek, így elevenednek meg előttük és válnak kézzelfoghatóvá az egyébként nem látható fogalmak, helyzetek és dolgok. A vizualizáció életre kelti bennük a kérdéseket és életre hívja a válaszokat, melyek aztán a zene és a versek által megerősítést kapnak. A Képzeld el! – Meseszép! előadások elsősorban a kisiskolás korosztály – 7-11 éves gyermekek – számára készültek, kortárs és klasszikus szerzők (Hétvári Andrea, Kányádi Sándor, Lázár Ervin, Romhányi József, Weöres Sándor stb.) verseivel, meséivel fűszerezve. A zenei anyag főként klasszikus zenéből, énekelt versekből és népdalokból áll össze. Az irodalmi teadélutánokat a vers- és muzsika- és mesevilágban való kalandozás után minden alkalommal közös versmondás, éneklés és egy közösen elfogyasztott tea zárja.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani az ÚJKK vezetőségének, az Ady Endre Művelődési Ház igazgatóhelyettesének Czégény Ilonának és művelődésszervezőjének Katona Gyöngyinek, hogy létrejöhetett itt Újpesten ez a gyerekeknek szóló rendhagyó irodalmi programsorozat. Külön köszönet (és nagy képzeletbeli virágcsokor) Dezső Piroskának, aki mindig elhozza zsebében varázslatos hegedű-, koboz- és furulyamuzsikáját, s aki nélkül ez a programsorozat és ez a mesevilág nem jöhetett volna létre.
Előadások:
Dátum | Előadás |
---|---|
2013. február 5. | Képzeld el! – Meseszép! Tündérkedések és boszorkányságok |
2013. április 16. | Képzeld el! – Meseszép! A természet ébredése |
2013. október 1. | Képzeld el! – Meseszép! …hogy egyszer felnőtt leszek |
2013. október 4. | Képzeld el! – Meseszép! …hogy egyszer felnőtt leszek |
2013. december 10. 14:00 | Képzeld el! – Meseszép! A Szeretetfa |
2013. december 10. 15:30 | Képzeld el! – Meseszép! A Szeretetfa |
2014. február 11. | Képzeld el! – Meseszép! A világ sokszínűsége |
2014. február 18. | Képzeld el! – Meseszép! A világ sokszínűsége |
2014. április 8. | Képzeld el! – Meseszép! Az állatok világa |
2014. április 14. | Képzeld el! – Meseszép! Védd a Földet! |
2014. április 29. | Képzeld el! – Meseszép! Az állatok világa |
2014. november 25. | Képzeld el! – Meseszép! A hangok világa |
Az előadásokra jegyek az Újpesti Kulturális Központ – Ady Endre Művelődési Ház jegypénztárában válthatók. Jelentkezés: a 231-6000-es telefonszámon vagy a katona.gyongyi@ujkk.hu e-mail címen.
Pedagógusok ajánlása:
„A rohanó világból egy délutánra kiszabadulni, betoppanva egy elvarázsolt terembe, ahol minden kép és hang együtt rezeg, ritka adomány gyereknek, felnőttnek egyaránt. Ahol közvetlen, természetes a vers zenéje, megtapasztalható a tisztán csengő hangok születése. Kisgyereknek is érthetők a világ dolgairól egymásba fonódó őszinte gondolatok.
Ilyen közel kerülni a vershez, muzsikához − ez az igazi élmény!”
Tóth Éva
Szűcs Sándor Általános Iskola
„Simogató, nyugalmas.
Ugyanakkor mozgalmas, változatos, mivel váltakozott a látvány, a hallgatni való, a mozgás, a tánc, amire a gyerekeknek igazán szüksége van. Szép párhuzam volt az emberi élet és az évszakok között. Felnőtteknek is elgondolkodtató. Sok elképzelni való dologra kaptunk felhívást, ahogy ezt az előadás címe ígérte. És hogy ezt színekben jeleníthették meg a gyerekek, maradandó, nagyon jó gondolat. Tanulságos volt az eredmény is. A hegedűszó visszatérő dallama finom jelzéssel osztotta "fejezetekre" az egyébként teljes egységet képező előadást. Öröm volt, hogy a versek mellett mesét is hallgathattunk Hétvári Andrea előadásában. ( Lázár Ervin) Volt mit hazavinni,lesz mit továbbgondolni, mint a verseskötet többi versét is. Szép gesztus volt, hogy néhány szerencsés gyermek ajándékba kapott egyet-egyet a verses könyvecskéből. A közös teázás a végén barátságosabbá tette az egész délutánt, és közelebb hozta az előadókat (Hétvári Andrea költőt és Dezső Piroska hegedűművészt). "Sokszínű" élményt szereztünk, köszönjük.”
Némethné Szász Ildikó
Szűcs Sándor Általános Iskola
„De jóóóó! − mosolyodott el az osztályom belépve az Ady Endre Művelődési Ház nagytermébe. Kerek kis asztalok, kárpitozott székek, középen a színpad előtt a mikrofon, gitár, kis asztalka két székkel. Éreztük, hogy szeretettel vártak minket, a terem légköre békés, mesés időtöltést ígért.
Hétvári Andrea: Képzeld el! − Meseszép! c. előadására jöttünk. Hallgattuk verseit, megzenésített verseit! Elvarázsoltak gondolatai, érzései. A természet szeretete, a gyermek iránti tisztelete. Ott a kis asztalkáknál pillangók, madarak, harmatcseppek, felhők, virágok közt ültünk. Képzeletünk tündéreket, boszorkányt, álmot, mesét, a mindenséget színezte. Mert a versek, dalok után a gyerekek rajzolták, színezték a vers által születő érzéseket, elmondhatták gondolataikat. Andrea versei dédelgettek, ragyogóvá tették a tekinteteket, kisimították az arcvonásokat − felemeltek minket.
Az iskolába visszaérve a gyerekek még magukon viselték a költészet angyalszárnyának érintését. Köszönjük ezt a délutánt Andreának és az őt segítőknek!”
Szőczi Márta
Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
„A műsor teljes egészében gyerekközpontú, nem okoskodó, nem tanulságokat osztó, hanem végig bevonva tartja a gyerekeket és a nézőket az élménybe, és hagyja, hogy mindenki azt gondoljon, amit csak akar. Nekem személy szerint nagyon tetszettek a dalbetétek és az, hogy az előadók megtisztelték a közönséget azzal, hogy színpadi ruhába öltöztek. Igazán bájos volt, hogy a természet, a kellem, kvázi az élet napos oldala jelent meg a műsorban.”
Branyiczki Zoltán
Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola