Gyermekversek

HÓPIHE

hajnali földeken alvó
hópihe, szállj, gyere, szállj

léted, a föld fele tartó
égi virág, tova már

ágyad, a hajnali föld is
lesz csupa fény, csupa fény.

fényed, az égi fehérit,
elnyeli lenn a sötét.

elveszi bár az a bánat
röpke e földön a hon

házad a végtelen égen
hajnali pamlagokon

EZERÁGÚ

ezerágú fügefácska
ezer ágán rügyet old
ki barangol kerek égen
nyarat őriz, telet olt
sugarammal betakarlak
ezerágú kicsi fa
melegítsél aranyágam
a világnak mosolya

2001

HAVAZGATÓ

kristály levelét, jégcsap gyökerét
zengeti-pengeti két cinke.

gyöngén takaró, felhőt kavaró
zúzmara-hódara elhintve.

hó-fagy citerát, zengő aranyát
pörgeti-zörgeti erdőkre

holdfény özönét, fátyol feketét
lengeti-röpteti kék éjbe.

HÓHULLÁS

A
kis
város
kék házai
dudorászni,
korcsolyázni,
kéményekkel jót
pipázni, futkározni
akarnának.
De az égbolt, nagy fehér
folt, kék buraként kotlik rajta,
decembernek hópaplanja
kandallóról álmodozik.
Tejes bögrét, röpke percét,
ráborítja kéményükre, és kerekded
kis fejükre fehér sapkát köhint a hó,
jóságos ősz télnagyanyó, és elhinti azt az álmot,
az ezüstöst, a parázslót; aztán dolga végeztével
visszavonul hókelyhével. Dimbes-dombos nagy paplanra
hajtja fejét, bár maradna, elfelejt már várost,
kéményt, és ezüstös agg kezével sző sok álmot hófehérrel.
Juj, nézzétek,
álma eljött,
s hópehelyre
hópelyhet köt!

1992