Mesék
Lusti király szigetén
Madárcsicsergős tavasz köszöntött a jó öreg óceánra. Karalábé, Kópé és Csonti különös sziget mellett hajóztak el. Mindannyiuknak feltűnt, hogy errefelé elhallgattak a tavasz hangjai. A víz tetején sok-sok oda nem illő valami úszkált. Fodros kalapok, drágaköves koronák, díszes esernyők, színes dobozok és fél pár cipők árválkodtak a kék habokban. Csupa-csupa gyönyörű holmi…
- Valakinek elvitte a vihar a házát. – gondolkodott Kópé.
- Vagy hajótörést szenvedett egy bárka... – törte a fejét Csonti.
- Nem tudhatunk biztosat, amíg nem me- gyünk közelebb – húzta össze a szemöldökét Karalábé.
A hullámok hátán hintázó tárgyak sokasága a parthoz közeledve nagy számban gyarapodott. Csonti, Kópé és Karalábé kíváncsisága pedig egyre nőtt. Partra lépéskor Csonti szeme két aprócska rákon akadt meg.
- Nem bírunk kijutni a nyílt vízre ettől a sok kacattól! – szólt panaszos hangon az egyik.
- Hogy mit megengedhet magának valaki, ha király!... – rázta meg az ollóját a másik.
- Kapitány, egy király szigetére érkeztünk! – szaladt Karalábéhoz Csonti.
- Miféle király lehet az, aki szeméthegyeket gyűjt maga köré?! – rökönyödött meg Kópé.
- Gyertek, járuljunk a sziget királya elé. – javasolta Karalábé.
Barátaink igencsak furcsállották, hogy mindenhol szemétkupacok és sehol egyetlen madár vagy más állat… Jajgatás ütötte meg a fülüket:
- Jaj, jaj, de unatkozom, borzasztóan unatkozom…
Az unatkozó jajgatás irányába haladva megpillantották az uralkodót. Háromlábú trónszékén ücsörgött két nagy szemétkupac között. A hiányzó székláb alatt könyvek sokasága tornyosult. A trónszék körül állt a sziget királyának udvartartása, Pikk, a szakács, Pakk, a szabó és Pukk, a fegyverhordozó.
- Unalmas napot és álmos délelőttöt kívánok nektek, kedves idegenek! Lusti király vagyok, e sziget örökösen unatkozó uralkodója. Kit tisztelhetek bennetek?
A vendégek szeme a szemétkupacokból kikandikáló almacsutkákra, tejesüvegekre, összegyűrt szalvétagombócokra, banánhéjakra és lerágott kenyérhéj darabokra tévedt.
Kópé közelebb lépett, és meghajolt:
- Kópé vagyok, ez itt a barátom, Csonti. Édesapám, Karalábé kapitány hajóján utazunk a világ minden tájára. Karalábé közelebb lépett a furcsa trónhoz.
- Ha megengedi őfelsége, egy kérdés motoszkál a fejemben, amióta megláttuk ezt a szép szigetet.
- Csak, tessék. Örömmel hallgatlak benneteket. Ide soha sem jönnek vendégek, fogalmam sincs miért, pedig úgy örülnék nekik!
- Hogyan került a sok szép holmi a vízbe? Lusti király mesélni kezdett:
- Apám, Pazar Király, hatalmas vagyont és nagy gazdagságot hagyott rám. Kincseket, drága selymet, bársonyt. Udvari szabóm nem győzi készíteni számomra a vendégfogadó öltözékeket, udvari szakácsom pedig a jobbnál jobb étkeket… Ha pedig valamivel nem vagyok elégedett, egyszerűen a tengerbe dobom. – legyintett hóbortos mosollyal az arcán Lusti király.
Csonti, Kópé és Karalábé elhűlve hallgatták.
- Sohasem jutott eszedbe, hogy elajándékozhatnád a drága ruhákat? – kérdezte Kópé.
- Vagy elküldhetnéd valakinek, akinek szüksége van rá. – folytatta Csonti – a vízbe hajítva senki sem veszi hasznát…, így tenni nagyon nagy pazarlás!
- Ráadásul a halak sem örülnek neki – bólintott Karalábé kapitány.
- Jó, jó, tényleg igazatok van, de kinek adjam? Sajnos az év legtöbb napján errefelé a madár se jár… – mondta szomorúan Lusti, és egy kicsit valamennyien megsajnálták.
- Ha megbocsátasz, felség… – kezdte óvatosan Csonti – ezen nincs mit csodálkozni, a szigeted már messziről orrfacsaró szagot áraszt, kikötni pedig a vízben úszó holmitól szinte egyáltalán nem lehet.
- De hová tüntessem ezeket?! – mutatott körbe kétségbeesve Lusti király.
- Azt hiszem, ötlettel éppen szolgálhatnánk! – kezdte fellelkesülve Kópé – öltözéked, ételed, italod van bőven, ellenség sem háborgat. Az alattvalóid segítségével pikk-pakk-pukk… akarom mondani pikk-pakk rend lehetne a birodalmadban.
Lusti király koronája hátracsúszott a csodálkozástól.
- Az almacsutkákat, banánhéjakat odaadhatnád a földnek. Szeretni fogják a virágok és magasabbra nőnek majd a fák. A káposztatorzsát és a répa zöldjét szívesen rágcsálnák a sziget őzei vagy a szarvasok. – folytatta Karalábé.
- A felesleges esernyők napernyőként szolgálhatnának. A szigetre vezető úton árnyékot adnának az érkező vendégeknek. – javasolta Csonti.
- Kitűnő ötlet! – tapsolt örömében Lusti király.
- A sok szép színes dobozba ajándékot csomagolhatnál az ide érkező vendégeknek. A királyi öltözékek, amelyek nem nyerték el felséged tetszését, pedig örömet szereznének a gyerekeknek, akik szívesen viselnék bármelyik darabját a jelmezbálon. – fejezte be Kópé.
- Ó, remek és kitűnő ötletek! – lelkendezett Lusti, és nagyot ugrott örömében.– És a jelmezbálról fényképet is küldenének nekem a gyerekek?
- Minden bizonnyal – felelte Csonti – ha mindegyik mellé írnál egy lapot, hogy „Szeretettel Lusti királytól”
- Legalább nem fogsz többé unatkozni. – vonta le a következtetést Kópé.
- Igen, igen az unatkozás, eddig sajnos a naptáram minden lapjára ezt a szót írtam fel. De hála nektek, ezentúl máshogy töltöm ki!
Lusti király királyi naptára valahogy így festett: Hétfő – Őzike simogatás, olvasás, Kedd – virágültetés, madáretetés, Szerda – üdvözlőkártyák írása, ajándékcsomagolás, Csütörtök – gyomlálás és öntözés. Péntek – vendégfogadás, séta a szigeten, Szombat – játék, zene, beszélgetés, Vasárnap – állatnéző, búcsúzkodás, Hétfő – fényképek rendezgetése.
Szemétkupacok helyett hamarosan gyönyörű virágágyások tarkították a parányi szigetet, ahol otthonos lett a madárfütty. Szelíd őzek, szarvasok és mókusok kísérték a gyerekeket, akiket kézből lehetett etetni. - Milyen barátságos itt minden! – örvendeztek a vendégek.
Lusti király szigetére özönlöttek a messzi földről érkezők, akik szebbnél szebb ajándékokkal térhettek haza. A királyi naptárból pedig végleg törölni kellett azt a szót, hogy unatkozás.
